Diszlexia prevenció iskolába lépés előtt

Oszd meg a cikket:

A diszlexia talán a leggyakoribb tanulási probléma, amivel a munkám során találkoztam. Nagyon megnehezíti egy kisgyermek előrehaladását és mindennapjait, különösen, ha még nem ismerték fel, későn derült ki és a tanulási kudarcok már mindennaposak a gyermek életében. 

Sajnos sok esetben találkozom olyan kisdiákokkal, akik nem is tudnak róla vagy a szüleik sem, hogy ez a probléma áll a tanulási gondok mögött. Nemcsak a tantárgyi haladást, de a gyermekek önbizalmát és motivációját is letöri a diszlexia.

Mit tehetünk, mint szülők? Az iskolaelőkészítés, azaz, a részképességek vizsgálata azt a célt szolgálja, hogy időben fény derüljön ezekre a nehézségekre. Prevenciós, megelőző szerepe van egy-egy ilyen felmérésnek, feladatnak, vizsgálatnak, de a foglalkozások alkalmával is számos lehetőség adódik, hogy a szülőnek vagy a pedagógusnak feltűnjön, hogy talán ezt a területet hangsúlyosabban is meg kell vizsgálni. 

Amennyiben ilyet tapasztalunk, mint pedagógus, gyógypedagógus, felvesszük a kapcsolatot a szülőkkel és elindítjuk a vizsgálatot, amit miden esetben a megyei pedagógiai szakszolgálat tagintézményeinek a szakemberei végeznek. Sajnos, az idő nem kedvez ennek az eljárásnak sem, hiszen rengeteg vizsgálatot végeznek az intézmények. Minél hamarabb indul el a folyamat, annál nagyobb az esély, hogy még az iskolába lépés előtt megtörténik a felmérés és időben kaphat a gyermek segítséget.

De addig is, sokat tehetünk azért, hogy a gyermekünket segítsük. Hiszen nem kevésbé „okos” egy diszlexiás gyermek a társainál, hanem őt majd más módszerekkel kell segíteni, tanítani. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni az olvasást megalapozó részképességek erősítésére és olyan segédeszközöket alkalmazni, amely lehetővé teszi majd a gyermek számára a tanulást. 

A diszlexia prevenció célja, hogy időben felismerje és csökkentse az olvasási és írási nehézségek kialakulásának kockázatát. Ez különösen fontos az óvodás és kisiskolás korban, amikor az alapvető nyelvi és kognitív készségek fejlődnek. 

Diszlexia prevenciós módszerek

1. Beszéd- és nyelvi fejlesztés

• Szókincs bővítése (meseolvasás, mondókák, versek)

• Hangzók helyes ejtésének gyakorlása

• Szóbeli és írásbeli kifejezőkészség fejlesztése

 

2. Auditív és vizuális észlelés fejlesztése

• Hangok felismerése és megkülönböztetése 

• Hangos olvasás gyakorlása

• Képek és betűk összekapcsolása

 

3. Finommotorika és grafomotoros készségek erősítése

• Rajzolás, színezés, gyurmázás, kirakózás

• Írásmozgás előkészítése (például vonalvezetési gyakorlatok)

 

4. Térbeli és időbeli tájékozódás fejlesztése

• Jobb és bal oldal megkülönböztetése

• Időrend és eseménysorok felismerése (mesék, történetek)

 

5. Figyelem és memória fejlesztése

• Memóriajátékok

• Sorozatok megjegyzése és visszamondása

• Egyszerű utasítások követése

 

Mikor érdemes szakemberhez fordulni?

 

Ha egy gyermeknél a következő jelek tartósan fennállnak, érdemes logopédushoz vagy fejlesztőpedagógushoz fordulni:

• Nehezen tanulja meg a betűket, számokat

• Gyakran összekeveri a hasonló hangzású szavakat

• Nehezen emlékszik szavakra, szabályokra

• Lassabban fejlődik a beszéde, mint kortársainak

 

A megelőzéshez fontos a rendszeres játékos fejlesztés és a szülők, pedagógusok figyelme az esetleges nehézségekre. Ha kérdésed van konkrét gyakorlatokkal kapcsolatban, szívesen segítek!

 

Iratkozz fel a hírlevelemre,

hogy hétről-hétre új fejlesztő anyagokat küldhessek Neked!

További bejegyzések

Iratkozz fel a hírlevelemre,

hogy hétről-hétre új fejlesztő anyagokat küldhessek Neked!