Mi történik valójában, amikor egy órán vagy foglalkozáson olyan gyermekkel találkozunk, aki erősen hárítja az adott tevékenységet, feladatot, aki otthon sem hajlandó “tanulni”.
Egy neurodivergens idegrendszer gyakran nem szűkít.
Egy iskolaelőkészítő helyzetben ez így jelenhet meg:
A gyermek belép a terembe, és egyszerre érzékeli:
a neonfény vibrálását,
a székek csikorgását,
a papír szagát,
a más gyerekek mozgását,
a pedagógus hangjának hangsúlyváltását.
Az idegrendszer nem rangsorol gyorsan, nem azt mondja: „ez fontos, a többi háttérzaj”, hanem minden ingerrendszernek tűnik.
Ilyenkor kívülről azt láthatjuk, hogy:
nem kezd el a feladatot,
mocorog vagy feláll,
kérdez, elkalandozik,
vagy éppen „lekapcsolódik”
Valójában az idegrendszere nem ellenáll, hanem feldolgoz.
ilyenkor nem azt kérdezzük:
„Miért nem figyel?”
hanem azt:
„Mennyi ingerrel terhelődik egyszerre – és miben tudnánk segíteni a szűkítést?”
Például:
kevesebb vizuális inger,
mozgásos belépési lehetőség,
választás a feladat módjában,
lassabb tempó
Nem azért, mert a gyermek „ellenálló” vagy „akaratos”, hanem mert az idegrendszere az elvárást kontrollvesztésként érzékeli.
Amikor elhangzik egy direkt instrukció:
„Most ezt csináljuk meg.”
a gyermek idegrendszere veszélyt jelez és a kapcsolat megszakadhat.
Kívülről láthatjuk:
halogatást
humorális valóság elütés,
alkudozást,
vagy teljes visszaállítást
Ez nem tudatos manipuláció.
Ez az autonómiavédelem.
Ilyenkor nem azt kérdezzük:
„Hogyan tudom rávenni?”
hanem azt:
„Hogyan tudom csökkenteni az elvárás-érzést?”
Például:
választási lehetőségek adásával,
közös tervezéssel,
közvetett nyelvezettel,
„mintha” helyzetekkel.
Amikor az idegrendszer visszakapja a kontrollt, a gyermek gyakran önként kapcsolódik a feladathoz.
Volt már olyan helyzeteket, amikor maga az „elvárás” tűnt kiváltónak egy gyermeknél?
Hogyan próbáld csökkenteni ezt az idegrendszeri szinten?
Ti milyen mozgásformákat engedtek vagy építetek be tudatosan a figyelem támogatására iskolaelőkészítésben?
Mi vált be a gyakorlatban?
Üdvözlettel
Ildikó
